Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

Đouble Deepthroät Nunnerỹ

don Fefinho blogja

Friss topikok

Magnum Opus sör mellé

2011.08.29. 12:38 don Fefinho

    Egy fülledt nyári napnyugta alkalmával, mikor a munkában megizzadt melósok verejtékszaga lengte be az alkoholpárától amúgy is fullasztó kocsma légterét, régi jó szokásához híven újra összeült egy füstös sarokban Nagyfelcsútkétharmadegyháza apraja-nagyja, hogy mint azt már évtizedek óta oly rendszeresen teszik, hát ma is megvitassák a mindennapi élet apró-cseprő dolgait és az azon túlmutató időtlen aiónok mibenlétét, mint ahogy az egy ilyen apró faluhoz (ha már az infrastruktúráját szétverték, azt mintegy szellemiekkel ellensúlyozandó) illik is. 

 

   - No akkor egészségünkre! - ragadta magához a szót a rangidős Dönci bá', majd nagy lendülettel felhajtotta az előtte várakozó, émelyítően puritán kommerszvodkát. A társaság belátta a helyzet kompromisszummentes kooperáció-kényszerét, és hasonlóan cselekedett. A lenyugvó Nap utolsó sugarait atyai gyengédséggel rejtette maga mögé a főtéren álló Orbán-lovasszobor, hűs árnyékkal kedveskedve a tikkasztó hőségtől vajúdó alkalmi filozófuskörnek. A Vezér e bal kézfejét mellén kabátja alá rejtő (jobbjával lendítő) bronzmása büszkén tekintett be a bűnbarlang piszkos ablakán, emlékeztetve a bentieket a dolgok jelenleg fennálló, jól bejáratott rendjére. Dönci bá' vetett rá egy sanda pillantást, majd szemeit az ég felé szegezte (tekintete sajnálatos módon fennakadt a plafon repedéséből előmászó majd abban ismét eltűnő százlábún), és rákezdett:

   - Na. Aszongya'. Ott hagytuk abba a múltkor, hogy kezdetben vala AZ ÚR, aztán jött a Sátán és az embert bűnbeejtette, ezért az kiűzetett a Paradicsomból. Ám a Gondvidelés elküldte a Megváltót, aki a mi bűneinkért szenvedett. Azóta várjuk hogy újra eljöjjön Isten országa. Eddig megvagyunk?

   - Ajj Dönci bá' menjen már a fenébe... - vágott közbe Pista, az egyik legény - hát misére mi is járunk, ezt a részét kenjük-vágjuk, mostmár mondjon valami újat is!

   - Igaz, igaz Pistukám, na futás gyorsan még egy körért, aztán folytatjuk. - replikázott Dönci bácsi. Pista kihozott egy-egy korsó Kőbányait, majd áhitattal telve figyelték az öreget, mondhatni itták minden szavát (meg mellé amit az asztalon találtak): - Na szóval aranyapáim. Azért hogy a témától ne rugaszkodjunk rögvest olyan messzire, vizsgáljuk meg mindjárt első körben, mit ért az átlag jóember Isten alatt. Ugye. Hazai viszonyainkból indulva ki, mert papíron ez egy keresztény ország, az utca embere valami homályosan megfogható, fényárban úszó halmozottan skizofrén mennyei amőbát vél sejteni, ami hol egy a trónján ülő világteremtő öregúr, hol báránnyá majd abból názáreti ács-rabbivá oda-vissza transzformálódó keresztrefeszített avatár, hol pedig az embereket spontán megszálló ihlet- és varázserőáradat alakját ölti magára. Ettől az Istentől aztán az avatatlanok java elborzadva retteg, az avatottak java folyamatos bűnbánattal küszködve őrlődik és megbocsátást keres, megint mások szimplán tagadják a puszta létét is, és szintén mások szerint, ahova mi is ki fogunk lyukadni, egy ilyen istenkép nem maga Isten hibája, hanem az interpretációjáé, vagyis Istent ilyen formában elképzelni hozzá nem pusztán méltatlan, de már-már istenkáromló is. Bár maga a bibliai ábrázolás sem kimondottan származtatja magából egyenesen ezt a felfogást, hiszen burkoltan, allegorikusan ott rejlik benne a filozófusok egyetemes Istene is, ám a szó szerinti értelmezéshez görcsösen ragaszkodó irányzatok önkéntelenül is kitermelték magukból az ezzel a felfogással élő tömegeket, illetve az ezzel eleinte visszaélő és a tömegeket uraló papságot, akik viszont napjainkra maguk is áldozatául estek saját dogmatikájuknak. - Dönci bá' itt kis szünetet tartott, épp egy nagyobb kortynyit, majd a korsót letéve folytatta... - Ugyanakkor kétségbevonhatatlan tényként kezeljük az Egyisten hitét, mint ízig-vérig ábrahámita vívmányt. Tény és való, az Egyház kizárólagosságra törekszik mind az egyistenhit tekintetében, mind önmagát mint a lelkeket megváltó, üdvhöz vezető egyedüli utat tekintve. Azt tudjuk mindannyian, hogy a monoteizmust az ókori zsidóságtól eredeztetik, noha egyrészt ez a nézőpont az Egyház szemüvegén keresztül érkezett el a modern gondolkozáshoz (és emiatt részrehajló), másrészt kimutatott tény az ókori izraelita törzsek politeista volta (akárcsak az izmaelitáké), valamint a kánaánita kultúra rájuk gyakorolt hatása. Egyes kutatók (pl. Mark Smith) a kulturális egyezés láttán már nem is kezelik külön etnikumként vagy vallásként, csak egy kánaánita szektaként, de az ókori források közül pl. Julianus császár mellett Celsus, Platón és Diodorus is ecseteli a zsidóság és az összes többi kultusz közti párhuzamokat, rávilágítva szokásjoguk és istentiszteleti módjaik közel azonos voltára. Megtaláljuk továbbá az ugariti leleteken a zsidó-kánaáni panteont is, melyben YHVH (יהוה), a későbbi Egyisten pusztán egy volt a sok-sok istenség közül, jelesül Baál fivére, és nem mellesleg Astaroth férjura. Így a későbbi éles szembenállás mindenféle egyéb istenséggel és azok követőivel tulajdonképpen nem más, mint egy az uralomra kerülő papság által kiprovokált izolacionista politika, aminek amolyan isteni 'családi belviszály' formájában vallásos színezetet adtak. Még a szakítást követően is sokáig okozott problémát a lakosság kitagadott istenségeihez való makacs ragaszkodása (bálványozás), és szintén sokáig nem is vált YHVH úgymond egyedülvaló istenséggé, pusztán favorizált népének volt megtiltva a többivel szóba állni. Még Isten egyéb ószövetségi megnevezései is import elemek, az Elohim jelentése "Istenek", az El, Elyon, Olam formák a kánaáni panteon főistenét s egyben a YHVH-Baál fivérek atyját takarják, Shaddai pedig akkád hegyiistenség. Amikor tessék-lássék mégiscsak sikerült átszoktatni a népet az igaz útra, azt akkor is többnyire tűzzel-vassal verték a fejekbe. Különbözött-e tehát lényegileg az úgynevezett zsidó monoteizmus a környező népek pogány kultuszaitól? Nos... nem igazán. Ugyanígy a Mezopotámiában széltében-hosszában elterjedt városállamok egy-egy helyi védőbálványát övező tiszteletet is nyugodt szívvel mondhatjuk monoteizmusnak. Az ősi pogány panteon azért bizonyos menedékjogot kapott a judaizmus illetve annak kisöccsei, az iszlám és a krisztianizmus berkein belül is, mégpedig az angyalok (malakhim) formájában. Itt ha alaposan szemügyrevesszük az angyalneveket, szinte mindig találunk egy-egy jelzőt, majd az azt követő El toldalékot, pl. Rafa-El, Uri-El, Gabri-El, Sama-El. Amit persze jámboran fordíthatunk Isten Gyógyítója, Isten Fénye, Isten Ereje, Isten Mérge alakban, de választhatjuk rosszmájúan a Gyógyítás Istene, Fény Istene, Erő Istene, Mérgek Istene formákat is (és akkor a görög-római nagyegyházak szentjeiről nem esett szó).

- De Dönci bá', ez nem azt jelenti, hogy...? - szólalt meg elképedve Pista, de Dönci bá' a szavába vágott:

- NESPOJLEREZZÉ'! Várjá', kimegyek egy helyre, addig hozzál már még egy korsóval, meg valami rövidet, de üssön ám! Aztán majd ha visszajöttem...

[...]

- Hú ez kellett már... na mit akartál Pistám? Te, üljél már nyugton, nem kell izgulni, sorra kerülsz. Na mondjad, mivanmá'?

- Dönci bá', Dönci bá', - hadart lelkesen Pista - most akkor ha ezek az angyalfélék amolyan istenfiak külön feladatokkal, és Jehova felettük a góré meg amolyan atyuska is, akkor ez most nem politeizmus? Vagy ha az angyalok nem istenféleségek és nincs külön mennyei természetük, hanem az Egyistennek valamiféle aspektusai, részei, mint az amőbának a csápok, akkor ez nem mondható el ugyanígy bármely más pogány panteon istenségeiről és főisteneiről?

- Beletenyereltél a lecsóba Pistukám. Ügyes gyerek vagy te, tudtam én ezt mindig is... Nahát még bagód is van, adhatsz is gyorsan egy szállal, köszönöm Pistám, áldott jó lelked van, Isten őrizze meg a jó szokásod. Na látod szóba is került pont, akkor vissza a témához. Annyit azért engedtessék meg még elmondanunk, hogy Freud erősen foglalkozott a gondolattal, miszerint a konkrét monoteizmus és az ahhoz rendelt magasabb ideák és isteni jelzők az amarnai korszak Egyiptomából szivárogtak volna be az izraelita vallásgyakorlatba az elűzött Aton-papság révén, Freud innen illetve a szír-görög Attis/Adonis istenség nevéből eredezteti az Adonai megnevezést is. A mitológiai kontextus pedig adott volt a kánaánita gyökerekben, amit a babiloni fogság időszaka alatt egészítettek ki és csiszoltak végső formájára. Láthatjuk tehát, hogy ami az istenképek illetve istenfelfogás módját, mikéntjét illeti, az ábrahámita monoteizmus nemhogy semmiféle módon nem lógott ki a korabeli pogány kultikus formák közül, de még csak olyan egyedi ötletet sem tudott felmutatni, aminek ne találnánk meg az eredetijét a környező magaskultúrák bölcseletében. Ezalól az egyetlen kivétel a minden és mindenki más iránti görcsös türelmetlenség és az összehordott kultúra ájtatos öntömjénezése. Ez azonban magyarázható a tudattal, amit az eredetiség és a felsőbbrendűség hiánya okozott, és amit mítoszgyártás, isteni önkiválasztás és a valóságra emlékeztetők fizikai megsemmisítése útján próbáltak magukkal is elfeledtetni; láthatjuk később ezt a tendenciát az Egyház esetében is (ugyanitt említve egy-két épp hogy csak emberöltőnyi múlttal rendelkező nemzetállamocska esetét).

   - Nade akkor Dönci bá', ennyi erővel egyenlőségjelet is lehetne vonni a különféle kultúrák főistenségei között, de még akár köztük és Jehova között is!

   - Lehetne fiam, és meg is tették annak idején széltében-hosszában az ismert világ mentén, így jöttek létre a Zeusz-Jupiter, Jupiter-Baál, Zeusz-Héliosz, Hermész-Merkúriusz-Thoth, Zeusz-Jehova, Ammon-Rá, Zeusz-Ammon, Zeusz-Indra, Ohrmazd-Jehova, Poszeidón-Neptunusz-Dágón, Kiszeltünde-Tomlantos stb. megfeleltetések, kombinációk. Melyek valójában nem is igazi isten-összegyúrások voltak, hanem saját isteneiket fedezték fel a másik nép istenében, és ha a mindenféle apróbb mitológiai és kulturális eltérést lehántoljuk ezek körül az istenképek körül, könnyen felfedezünk mögöttük egy népenként nagyjából azonos, letisztultan transzcendens, mindenek felett álló, mindentudó, mindenható, örökkévaló Istent. - itt Dönci bá' tiszteletteljesen poharat emelt, lehajtotta a rövidet, majd nagyot húzott a söröskorsóból is.

   - Hát az Úr Jézus? - kérdezte Pista.

   - Mi van vele? Jaaa, gondolom mire gondolsz. Isten Fia emberi testben, a földön jár a halandók között. Na nézzük azért meg azt is hogy ilyesmi hol volt akkoriban jellemző. Mindenhol. Kivéve Iudea Provincia. Ott pont nem. A görög-római mitológia hemzseg az isteni atyától származó félistenektől, akiknek ugye emberi atyjuk így nyilván nincs - másrészt szemünkre vethetnék hogy dehát Mária szüzen fogant, de ő is éppenséggel megfogantatott, csak ő nem Zeusznak vagy Apollónak, hanem a Szentléleknek közreműködése által... van különbség? Indiában ott van az avatár-elmélet, de gyakori volt, hogy földi halandóból költöttek poszthumusz istenséget. Nagy Sándorról tudjuk, halála után hirtelen már nem is II. Fülöp makedón király volt az apja, hanem Zeusz. Ugyanígy Héraklész-Herkules alakja mögött is bátran gyaníthatunk egy néhai kultúrhéroszt, a római császárok esetében pedig már az illető halálát se nagyon várták meg, szerencsétlenek már életükben gyakran ébredtek éjjelente verejtékezve arra, hogy birodalomszerte felállított oltáraikból híveik, alattvalóik imáját suttogja nekik a szél. A zsidók pedig ironikus módon irtóztak még a gondolatától is, nem hiába szaggatták meg ruhájukat a főpapok, de még csak kósza sugallatként sem merült fel bennük az ötlet, hogy a Messiás (vagy bárki halandó) talán maga Isten vagy legalább a Fia lenne, ezt nem is lehetett elképzelni, egyszerűen mentálisan nem voltak beállítva a gondolatmenetre. Szóval ami úgy egyébként a pogány világ szerte magától értetődő és megszokott dolog lenne, az náluk az istenkáromló förtelem netovábbja... erre honnan jön el Krisztus, a világ Megváltója?! Ezért fogadtak viszonylag könnyen az Egyházba betérő pogány népek egy újabb istenporontyot, és ezért bukott meg a kereszténység olyan csúfosan a zsidóság körében. Mert nem oda lett kitalálva, és az ötlet se onnan jött. A kereszténység, bár adaptálta a zsidó mitológiát és a zsidó Istent is, de ízig-vérig pogány, velejéig grékoromán kultusz, annak minden külsőségével, világlátásával, gyakorlatával együtt (templomok, kegytárgy-vudu, papi hierarchia, teurgia, eucharisztia, stb.). Nem hiába származik Tarzuszból, ami az apostolok idejében mindenféle multikulti misztériumvallás olvasztótégelye volt, akármennyire is erőlködjön magát Jeruzsálemből eredeztetni. Bár igaz, az eredeti Jézus irányzata fennmaradt az ebioniták között, ám itt nem hallunk semmiféle istenfiúságról, sem Szentháromságról, sem Krisztus testének-vérének fogyasztásáról, csak egy egyszerű (noha kétségtelenül rendkívüli) prófétáról, és ezt az álláspontot veszik át később Jézussal kapcsolatban az arabok az iszlámba is (meg az unitáriusok, bár az egy másik sztori).

   - Most akkor mi a különbség Ábrahám, Izsák és Jákob istene, Allah, valamint a perzsa Ohrmazd de inkább Zerván, a hindu Ishvara-Vishnu, Jupiter-Zeusz, az indián Nagy Főnök, az Adi-Buddha, az SZKP Központi Bizottsága és a Dharma-Tao között?

   - Az égvilágon semmi Pistukám, de mostmár üljél vissza szépen és ne hadonássz azzal a k**va cigivel mert kinyomod vele a szemem. Na. Van még itt azért megtárgyalni való, mert bár a hagyományos istenfogalmat kifacsartuk ugyan, de nem adtunk helyette adekvát megfogalmazást, amivel betölthetnénk a hátramaradt tátongó űrt. Alapvetően a metafizika bölcseleti és vallásos formája is - mint a neve is mutatja - a valóság mérhető tartományain kívül eső részeit próbálja megragadni. Az emberi fejlődésből egyenesen következik, hogy számtalan olyan tudományág, ami eddig a metafizikához tartozott vagy súrolta a metafizika határait, az a technikai haladás következtében átcsúszott a fizikai valóságba, vagyis a mérhető, műszerrel jelezhető hétköznapokba. Jó példa erre Orbán Viktor kétharmada: amit eddig ostoba babonaságnak, elképzelhetetlen rettenetnek, pokolnak, purgatóriumnak címkéztek és kegyesen a horrorregényírók képzeletébe száműztek, mondván ilyen nem létezik, mert az Univerzum eddig ismert törvényei szerint nem létezhet, lám most recsegve-ropogva sikamlott át zsíros-zselatinos tömegével a légvárbuborékok síkjáról a fizikai manifesztáció szintjére, hogy mint a megnyíló föld bugyraiból előtüremkedő elfeledett ősöreg kiméra, nyálkás fekete csápjaival magával szippantsa az öreg kontinenst a kénköves borzalom és haldokló rothadás legmélyebb sötétjébe.

   - Dönci bá'! Dönci bá'! Megint kiszaladt a száján... a csapos már nagyon csúnyán néz, és felkeltette a Gróf úr figyelmét is, ami sosem jelent jót Dönci bá'! Azt mondják ügynök...

   - He? Mi? Hol vagyok? Jaj, bocsánat Pistukám, kicsit elkalandoztam. Na, adjál még egy szálat, hadd nyugszom meg. Szóval. A metafizikai témájú értekezések eleve nem léphetnek fel tudományos igénnyel annyiban, amennyiben javarészt elgondolásokon és következtetéseken alapszanak. És bár a vallások javát hajlamosak vagyunk a metafizika tárgykörébe száműzni, némi kiigazítással kell élnünk egyrészt mind a hagyományos vallások és a metafizika viszonylatában, mind pedig maga a metafizika meghatározásával kapcsolatban. A metafizikát a fizikán túlinak, tehát az emberi megismerőképesség határán túl fekvőnek értelmezzük. Valóságunkról elmondható hogy térbeli és időbeli kiterjedéssel rendelkezik, anyag és energia építi fel, amire bizonyos határok között jellemzőek bizonyos törvényszerűségek. Ezzel azonban meg is húztuk megismerésünk határait, hiszen nem tudunk tudományos módszerekkel az időn vagy a téren kívülre, az anyag és energia mögé, valamint a természeti törvények fölé pillantani. Látjuk működni, egy bizonyos távolságig vissza is fejthetőek a szabályai, de nem tudunk mit kezdeni a nagy MIÉRT kérdésével. Metafizikai tehát az, ami az idő, tér és anyagon túlival, azon kívülivel foglalkozik. Beleférnek-e ebbe a hagyományosan felfogott vallások világai, és az azokat lakó istenségek, beleértve az ábrahámita monoteizmust is? Nem.

   - Miért nem, Dönci bá'?

   - Most mondtuk Pistám, hogy a metafizika a fizikain kívülivel foglalkozik, az átlagember viszont amikor istenekről vagy a megvilágosodásról töpreng, azokat minden esetben térben és időben képzeli el. Lehet hogy nem a fizikainak tökéletesen megfelelő teret, de teret képzel el, síkokat, ahol valamilyen szinten az idő is múlik. Egy ilyen síkba beleképzelni egy teremtő istenséget nyilván nagy megtiszteltetés a számára, de ezzel Istent nem tesszük mindenható transzcendens lénnyé, pusztán kikiáltjuk a nagy játék legnagyobb és legerősebb játékosának. Ettől függetlenül még az átlagember fejében élő Isten alá van vetve a tér és idő korlátainak, noha az anyag mozgása felett a végletekig mindenható is, de például a múltat nem tudja megváltoztatni, az úgynevezett szabad akarat miatt a jövőt legfeljebb csak sejtheti, továbbá Ő is egy tágabb jelenben él ami a múltból a jövőbe áramlik. Ugyanígy a túlvilágot vagy a mennyeket is valamiféle párhuzamos dimenzióként képzelik el, ahol telik az idő és lehet ide-oda mozogni. Ezzel viszont nem léptünk túl a megismerés határain, sokkal inkább építettünk egy a mi világunk idilliesített másaként funkcionáló álomországot, ahol egy nagy és hatalmas házmester várja az arra érdemes elhunytakat. Nyilván ha van is onnan visszatérés, reinkarnáció, azzal sem jutottunk túl messzire, hiszen az is időben és térben történik, és a köztes időszak is behatárolható, még ha oly csodás helyeket írnak is le távoli kultúrák halottaskönyvei. Metafizika-e ez? Semmiképp, hiszen csak az általunk megismert világ mását vetítjük ki gondolatban egy ismeretlenre. Ezzel azonban sem paradoxonokat fel nem oldottunk, sem a tér-időn kívüliről nem nyertünk egy épkézláb ötletet, sem arra vonatkozó következtetést le nem vontunk. Ilyen szempontból a keleti és nyugati vallások java egyaránt haszontalannak mondható.

   - És akkor most mihez kezdünk Dönci bá'?

   - Megmondom én mi lesz, Pista fiam, ha hozol egy kupica házitörkölyt, de egy pillanattal sem elébb! Na, jólvan, látom értesz a célozgatásból, büszke vagyok rád! És a sör hol marad? Hülyegyerek... na, hát mindent kétszer kell mondani?! Naazért. Hát Pistukám, a helyzet az, hogy a Nagy Abszolútum körüli kételyek eloszlatására emberi gyarlóságunkból fakadóan nyilván nem vállalkozhatunk, de megalkothatjuk Kelet és Nyugat egyfajta szintézisét, amit továbbgondolva meg is haladhatunk, előbbi kettőt pedig szimbólumként tarthatjuk fenn művünk értelmezését megkönnyítendő.

   - Hú Dönci bácsi, kezdem nehezen követni, meg mintha a tekintete is homályosabb lenne...

   - Ne vágj a szavamba öcsém, nem az én hibám hogy anyád fejreejtett, ha figyelnél rendesen akkor értenéd. Na. Punktum. Adj egy cigit. Szóval mint mondtuk... jaj, tüzet is hadd kérjek... köszi... szóval, hogy nagyjából érthetően fogalmazzak, vegyük példának a Bélát. - A Béla ott helyben és azonnal példának lett véve. - Tegyük fel, hogy a klasszikus hellenista felfogás szerint az ember testből, lélekből és szellemből áll, és ezt vonatkoztassuk a Bélára.

   - Rám? - gondolta magában a Béla.

   - Namost a fő különbség a két nézet között, hogy Nyugaton a Béla megszületik egy anyától, leéli a kis életét aztán meghal, rosszabb esetben teljesen, jobb esetben csak a teste, míg a lelke-szelleme tovább él a mennyben vagy a pokolban.

   - Hol? - próbálta követni szótlanul a gondolatmenetet a Béla.

   - Keleten pedig a Béla megszületik a Béla anyjától, leéli a kis életét, meghal, aztán a lelke-szelleme egy ideig tétován üldögél valami köztes síkként szolgáló kormányzati hivatal várótermében, ahonnan visszatérve megint megszületik, de már egy másik Bélaként, egy másik Bélának az anyukájától.

   - MI BAJA VAN ANYUKÁMMAL A DÖNCI BÁNAK?! - horkant volna fel nyilvánvalóan a Béla, ha tudott volna beszélni. De néma lévén szegény csak össze-vissza mutogatott valamit, amit senki nem értett, ezért aztán nem is foglalkoztak vele. Azt azért látták, hogy vörös a feje mint a rák és dagadnak az erek a homlokán, így leültették és nyugalomra intették. Mármint a Bélát.

   - Van viszont egy alapvető hasonlóság a két nézet között, mégpedig az, hogy amit a Béla itt művel éltében, az befolyással van arra, hogy hova megy a Béla miután meghal, vagy amikor visszajön. Keleti verzióban ez egy többszázezres vagy akár milliós inkarnációs-láncolatként van meghatározva, aminek fő mozgatórugója a karma, vagyis előző tettek következményei illetve előző életekből továbbhurcolt indítékok. Így jut el a Béla a fejlődése során az eukariótától a félistenig. - Itt a Béla szeme felcsillant. - Ne örülj Béla, nem tömjénezett senki. Van azonban a keletieknek egy elmélete, miszerint az egész evilág egy illúzió, bár ezt többnyire csak az anyagra vonatkoztatják. Mi viszont bátran vonatkoztatni fogjuk térre és időre is, ezzel mintegy kihúzva a talajt mind az egyetlen életben hívők, mind a reinkarnáció hívei alól. No persze nem önmagában illúzió, hanem az önmagán túlihoz viszonyítva. Itt mi most a Béla alatt szigorúan véve csak a Béla szellemét fogjuk érteni, a test az éppen aktuális inkarnáció, míg a lélek a kettő közti kínaileves-szerű köztes közeg. Hogy léphetünk hát túl mind a Kelet, mind a Nyugat felfogásán? Úgy, ha feltételezzük, hogy a Béla alapvetően téren és időn kívül tartózkodik, és onnan kívülről szemléli inkarnációján keresztül az itteni világot. Ha tehát a Béla téren és időn kívül áll, akkor hullámozhat-e a Béla folyamatosan élet és halál között a végtelen reinkarnációk folyamán? Nem, születésekor a Béla nem jön sehonnan, és halála után sem megy sehova, legalábbis nem a tér-idő tekintetében. Itt most képzeljük el a Bélát egy tengelyként, ami köré feltekeredve találjuk a tér-időt, és az esetleges metszéspontok a Bélának az inkarnációi. De lehet a tér-idő a tengely, és a Béla van rá feltekeredve, édesmindegy.

(Itt már nagyon fucsrán nézett a Béla.)

   - Látható, hogy a Béla szemszögéből nézve az egyes inkarnációi között nincs időbeli eltolódás, magától a Bélától mindegyik egyenlő távolságra van, az időbeliség illúziója abból eredhet, ahogyan az egyes inkarnációk a tér-idő tengely mentén egymáshoz képest elhelyezkednek. Amit esetlegesen jövőbelátásnak vagy előző életek emlékének érzékelhetünk, az puszta információszivárgás két inkarnáció között, de alapvetően nem az egyik inkarnáció lépett tovább egyik életből a másikba, hanem az összes miniBéla egy téridőn kívüli Über-Bélának a levetülése, metszete, szépen elegyengetve a világegyetem különböző sarkaiban. Mindazonáltal a különböző metszetpontok az Über-Béla révén állandó fedésben vannak, összes inkarnációja jelenidejű. Így értelmét veszti a karma és a fejlődés tana is, hiszen nincs közvetlen összefüggés két leélt élet tartalma között, hanem amit egyik életben csapásként, a másikban pedig áldásként fogad az illető, az nem más mint a végtelen kombinációk teljességéből kimetszett éppen rá jutó szelet. Hasonlóképpen az aktuális inkarnációnak is van egy a fizikai síktól nem túl messzire lebegő archetípusa, amiben benne foglaltatik a csecsemőtől az aggastyánig a teljes leélt emberi élet összessége, ami tér-időre lebontva egy egyedfejlődési folyamatként nyilvánul meg, kívülről nézve viszont minden fázisa eleve adott. Így nincs értelme feltenni olyan kérdéseket, hogy van-e az embernek születés előtti egzisztenciája, illetve van-e halál utáni élet, hiszen az Über-Béla szemszögéből nézve a tér-idő spirál egy mozdulatlan kocsonya, egy kifeszített mozitekercs, amit csak a lokális inkarnáció él meg az idő mulásaként. A lokális inkarnáció viszont nem jön sehonnan és nem megy sehova, illetve érzékelését az adott inkarnációban a születés utáni és a halál előtti szakasz határolja be, de ezeken túl nincs értelme tér-időben létezésről beszélni, az adott élet a hozzá tartozó archetípus metszete, az pedig az Über-Béláé. Úgymond túlvilág tehát nem vár senkit, de szoros értelemben vett megsemmisülés sem, hiszen az adott élet elérte tér-időbeli határait, kivéve persze ha az inkarnáció számára az Über-Bélát, vagyis saját legbelsőbb rejtett lényegét jelöljük ki másvilágnak. Hasonlóképpen, az archetípusok és Über-Bélák is metszetei valami mégnagyobbnak, mint ahogy a tér-idő is a tér-időn kívülinek egy metszete, az anyag is kívülről türemkedik be a világba mint ahogy egy jéghegy csúcsa kiáll a tengerből, és a metszetláncolat feltételezett végét (vagy ha nincs ilyen, a láncolat irányát), vagy a metszetfokozatok közti fátyol túloldalát lenne érdemes megjelölni Istenként. Mivel pedig az olyan kettősségek, mint monoteizmus-politeizmus, tudatos-öntudatlan, valami-semmi, fény-sötétség, anyag-energia stb. mind-mind az úgymond 'teremtett' világ részei, egy érmének a két oldala, nos ami a metafizika tárgyát illeti, oda kintre, vagy akkor mondjuk azt: Istenre / a Nirvánára ezek az ellentétpárok nyilvánvalóan nem alkalmazhatók, hiszen Ő/Az mindezek felett áll, ezeket mintegy körülölelve magában foglalja és egyben meghaladja.

   A Béla ekkor már a fejfájás és émelygés félreérthetetlen jeleit produkálta, és épp azon volt, hogy ezt szóvátéve kis szünetre intse Dönci bá' agymenését, de szegénynek eszébe jutott, hogy még mindig néma. Ehelyett hozott inkább egy kör kevertet sörrel, abban bízva, hogy az öreg majd az italra koncentrálva talán kicsit csendbenmarad. (Bár az máig rejtély, hogyan érttette meg magát a csapossal.) Ez, minekutána az éjfélt kongató óra amúgy is elterelte a csevegő felek figyelmét, be is következett. Béla megkönnyebbülten felsóhajtott, ezalatt Pista csendesen szemügyre vette a szemközti falon található toborzóplakátot. Rajta rohamsisakos, lángoló tekintetű, szuronnyal-puskával felfegyverzett katona gázolt térdig már leveteresztett hullák kocsonyás tömegében. Alatta a felirat: 'Bőrszín? Származás? Tűz! Wir maschieren mit Dir, Viktor!' A honvéd mögött a Vezér halvány sziluettje, amint kezét bíztatóan a katona vállára helyezi. 

[...] 

A hosszú hallgatást egy a főtéren elrobogó Panzerkampfwagen VI. moraja törte meg, amiről rosszarcú, gonosz tekintetű, ápolatlan, fekete ruhás, bocskai mellényes, bakancsos, kakastollas, fehér alapon narancsos karszalagot viselő, orbánsávos zászlóval a kézben hangosan zikkáljozó gárdisták néztek vissza, majd a Tigris éles kanyart vetve eltűnt egy félreeső földesúton. "AZTARETKESJÓANYÁDPI...!!!" - krákogta még valaki jellegzetes orrhangon, jól felismerhető akcentussal egy faluvégi villanypózna tetejéről, de mondatára géppuskaropogás tett pontot.

   "Praetoriánusok..." - dörmögte maga elé Dönci bácsi, és azzal a lendülettel beborult az asztal alá, jóízűen elszenderedve frissen visszaköszönt aznapesti fogyasztásában (némi lecsóval).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   A főtér túloldalán baljósan vigyorgó, csillapíthatatlan étvágyú krematórium orgonasípok módjára sorakozó kéményeiből bőszen felcsapó ördögi lángok egy pillanatra az égbolt alját nyaldosták, majd sűrű vérgejzír tört elő egy útszéli kátyúból - a ráhulló cseppek lassú alvadásától a lovasszobor arcára mintha eszelős, démoni megelégedettség ült volna ki. Néma csend ereszkedett Nagyfelcsútkétharmadegyháza amúgy is nyomasztó éjszakai utcáira.

 

 

 

 

4 komment

Címkék: filozófia gyurcsány ferenc orbán viktor kádár jános metafizika teológia lilahagyma kocsmatúra okkultizmus john rambo prosztatarák teozófia sörösbor májkrémeskenyér nyilasterror bezzeg az átkosban debreceni csípős kolbász kijutott a vbre az újpest mellnagyobbítást végeznek lendvai ildikón

A bejegyzés trackback címe:

https://bunkonyilas.blog.hu/api/trackback/id/tr423187661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2011.09.01. 22:31:54

elírtad Rózsi :P amúgy meg örülök neki -.-'

Noked-Lee 2011.09.01. 22:40:27

nem írtam el:
too elvont, dont read.

don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2011.09.01. 22:45:20

ha nem olvastad honnan tudod?
öcséd meglett amúgy minap?