Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

Đouble Deepthroät Nunnerỹ

don Fefinho blogja

Friss topikok

Egy új sötét középkor felé

2012.09.12. 16:13 don Fefinho

kékhalál

Tudományos cikkek tömkelege foglalkozik az öregkori elbutulás kérdéskörével, Alzheimer-kórral és az idősek egyre súlyosabb szellemi beszűkültségével. Érdekessége a dolognak, hogy míg tíz mosógépszerelőből kilenc a Calgont javasolja, addig az a maradék egy viszont idegennyelvet tanul, mert ezzel stimulálja azokat az idegpályákat, amik amúgy nyugdíjba vonulás után lassan elsorvadnának. Mivel őszbe boruló halántékomat (25) ez a probléma egyre égetőbben érinti, esténként már szinte hallani vélem, ahogy az aranyhal-lét fenyegetően tornyosuló árnyai a nyakamba lihegnek (semmi vazelin). Így hát mentve a még menthetőt, illetve mutatva némi altruizmust a Kedves Olvasók és Szerzőtársak irányába, ismét műfordításra vetemedtem (brrr).

  A kipécézett iromány ezúttal egy a Schiller Intézet honlapján megjelent cikk Michael Minnicino tollából, mely a 'Politikai korrektség' és a frankfurti iskola - az új sötét középkor címmel jelent meg. Terjedelméből kifolyólag az egészben történő lefordítás kapcsán dédelgetett bárminemű naiv illúziót ezennel könyörtelen vasszigorral verek szét, jelen bevezető részen kívül a teljes írás négy további blogbejegyzés során kerül majd magyar átiratra, gyönyörűségesen-igényesen [-].  
___________________________________________________________________________


   

Politikai korrektség és a frankfurti iskola - az új sötét középkor

   Észak-Amerika és Nyugat-Európa népei manapság olyan szintű ocsmányságokkal szemben is érzéketlenek maradnak nap mint nap, hogy az szinte példátlan a nyugati civilizáció történelmében. Legtöbbünk olyannyira károsodott már, hogy milliók éhhalála is alig képes előcsalni belőlünk egy sóhajt, vagy egy orr alatt eldörmögött rosszalló megjegyzést. Hajléktalanok millióitól zsúfolt utcáinkat az Áfium Zrt. uralja, a világ legnagyobb iparága, és ezeken az utcákon most amerikaiak ölik egymást a sötét középkor óta nem látott halálozási mutatókkal.

   Eközben ezer apróbb rémség képezi közhely tárgyát, melyeket már észre sem veszünk. Kölykeink ugyanannyit ülnek a TV előtt, mint iskolapadban, csillogó szemekkel csüngve a kínhalál olyan jelenetein, amelyek a római gladiátorviadalok nézőinél is kiverték volna a biztosítékot. A zene mindenütt jelen van, szinte megkerülhetetlen - ám se föl nem emeli a lelket, se meg nem nyugtatja - harsány, gusztustalan fröcsögése inkább kivájja az ember dobhártyáját. Gumicsont-művészetünk ocsmány, építészetünk ocsmány, a ruháink ocsmányak. Bizonyára voltak idők, amikor az emberiség hasonlóan barbár viszonyok közt tengette napjait, de a mi korunk ettől végzetesen eltér. A Második Világháborút követő időszak az első az emberiség történetében, melyben mindezek a borzalmak elkerülhetők lennének. Nekünk van meg először minden technológiánk és nyersanyagunk ahhoz, hogy a Föld minden lakosát etethessük, kitaníthassuk és emberhez méltó munkahelyet adhassunk neki - függetlenül a népszaporulattól. Mégis, ha szembesülünk a kipróbált technológiával és az ötletekkel, amik a legégetőbb gondokat orvosolni tudnák, a legtöbb ember inkább makacs passzivitásba vonul. Nem csak ocsmányak lettünk, de töketlenek is.

   Mindazonáltal nincs az a természeti törvény, ami előírná, hogy jelenlegi erkölcsi-kulturális állapotunknak olyannak kéne lennie, amilyen; és semmi okunk nincs arra sem, hogy az ocsmányság e zsarnokságát akár egy szempillantásnyival tovább is fenntartsuk.

   Képzeljük csak magunkat vissza száz évvel ezelőttre, mondjuk a korai 1890-es évekbe. A zene területén Claude Debussy épp befejezte Prelűdjét egy Faun Délutánjához, Arnold Schönberg épp elkezdett az atonalizmussal kísérletezni; ugyanebben az időben - még Brahms és Verdi idejében - Dvorak a Kilencedik Szimfóniáján dolgozott. Edvard Munch bemutatta a Sikoly című festményét, Paul Gauguin pedig Önarcképét Glóriával, de pl. Amerikában is Thomas Eakins még bőven festett és tanított. A Helmholtz- és Mach-féle mechanisták még Riemann és Cantor tanítványaival karöltve uralták az egyetemi katedrákat. XIII. Leó pápa még úgy is meghirdette a De Rerum Novarumot, hogy a II. Szocialista Internacionálé már terrorizmusba hajlott és készülődött az osztályharcra.

   A bizakodó hit, hogy úgy tudjunk komponálni mint Beethoven, úgy tudjunk festeni mint Rembrandt, úgy fürkészhessük a világmindenséget mint Platón vagy Cusai Miklós, vagy hogy erőszak nélkül megváltoztathatjuk a világtársadalmat, még elevenen élt az 1890-es években - bár valljuk be, gyengélkedett, folyamatosan ostromolták és alig-alig pislákolt. Aztán röpke húsz év alatt az emberi civilizáció e klasszikus tradícióit lesöpörték az asztalról, és a Nyugat nyakig merült az elképzelhetetlen mészárlás háborúinak sorozatában.

   Ami az elmúlt száz év alatt történt, azt nyugodt szívvel nevezhetjük Ellen-Reneszánsznak. A Reneszánsz lényegében az emberi lélek és növekedési potenciál XV. és XVII. századbeli vallásos ünneplése volt. A művészet szépségét illetően nem adták lejjebb a leghaladóbb tudományos alapelvek kifejezésénél, mint az Leonardo perspektívájának és Bruneschelli katedrális-kupolájának geometriájából is nyilvánvaló. A legfinomabb elmék a mennyekre és a temérdek vizekre fordították tekintetüket, majd feltérképezték a naprendszert és az újvilágba vezető utat, hatalmas terveket szőve az emberiség javát szolgáló folyómeder-szabályozásokról. Körülbelül száz évvel ezelőtt mintha egy pontokba szedett hosszú lista készült volna a Reneszánsz eredményeiről - azzal a célzattal, hogy visszafordítsák. E 'New Age' mozgalom részeként, ahogy később nevezték, az emberi lélekről alkotott fogalmainkat aláásta a történelem leglármásabb kampánya; a művészetet erőszakkal elszakították a tudománytól, a tudományt magát pedig mély gyanakvás övezte. A művészet ocsmány lett, mert - mint mondták - az élet maga is ocsmány lett.

   A modern világot felépítő reneszánsz eszméktől való eltávolodás az ocsmányság egyfajta szabadkőművességének az érdeme. Kezdetben egy formális politikai összeesküvésről volt szó, mely direkt a zsidó-keresztény civilizáció lelkének legyengítésére tervezett elméleteket terjesztett úgy, hogy az emberekkel elhitette: a teremtés lehetetlen, az egyetemes igazságokhoz való ragaszkodás az önkény jele, és hogy magában a józan észben sem lehet megbízni többé. Ez az összeesküvés gondosan válogatott meg a társadalmi befolyásolás eszközeként olyan terveket és fejlesztéseket, melyek végül a negyedik hatalmi ág új testvér-iparágainak kialakulásához vezettek, úgy mint rádiózás, televíziózás, mozifilmek, zene- és hangrögzítés, a reklámipar vagy a közvélemény-kutatások. A média átható pszichológiai uralása céltudatosan ringatta bele a lakosságot abba a passzivitásba és pesszimizmusba, amiben ma az leledzik. Ez az összeesküvés oly hallatlanul sikeres volt, hogy gyakorlatilag beleépült saját kultúránkba; nincs szükség többé 'összeesküvés'-re, hiszen már önállóan megáll a maga lábán is. Sikeréhez kétség sem férhet - csak kapcsold be a rádiót vagy a tévét. Még a Legfelsőbb Bíróság ítélethirdetései sem többek holmi erotikus töltetű szappanoperánál, ahol a közönség az oldalvonalról szurkol kedvenc szereplőjének.

   Egyetemeinket, jövőnk technológiai és intellektuális bölcsőit megszállta a Komintern-stílusú ezomókus politikai korrektség. A Szovjetunió összeomlása után jelenleg saját kollégiumaink a marxista dogma legkoncentráltabb gócpontjai a világon. A '60-as évek értelmetlen kamaszhisztijei mára egyfajta permanens forradalommá intézményesültek. Professzoraink elfordított tekintettel reménykednek, hogy ez a módi eltűnik, mielőtt egy diák feljelentése elsöpörné egy életnyi munkájukat; némelyik már a saját óráit is rögzíti magnón, nehogy valami dühödt vörösgárdista később 'érzéketlenség' címén vádat emeljen ellene. A Virginiai Egyetem diákjai sorozatban nyújtottak be sikeres petíciókat, hogy Homérosz, Chaucer és hasonló HEF-ek (Halott Európai Férfiak - sic!) műveinek kötelező olvasását töröljék a tantervből, mivel az ilyen szövegek túlságosan törzsi jellegűek és férfiközpontúak, és különben is jelentéktelenek a sokkal mérvadóbb harmadik világbeli, női, vagy meleg szerzőkhöz képest.

   Ez már rég nem egy köztársaság akadémiája; ez Hitler Gestapója, ez Sztálin Belügyi Népbiztossága (a KGB elődje), mely folytonosan kigyomlálandó elhajlók és betiltandó könyvek után szimatol - már épp hogy csak a köztéri autodafék hiányoznak.

   Szembe kell néznünk a ténnyel, hogy a körülöttünk látható ocsmányságot tudatosan szervezték és dédelgették olyanra, melyben a lakosság többsége elveszíti a kognitív képességét arra, hogy a kultúránkat felépítő ideákat és módszereket áthagyományozza a következő nemzedéknek. E képesség elveszítése az első jele egy sötét kornak. És mi pontosan egy ilyenben élünk. Hasonló helyzeteket szemlélve a történelem kérlelhetetlenül világos: vagy megcsináljuk a magunk Reneszánszát - feltámasztva a legalapvetőbb elveket, melyekben kultúránk gyökerezik - vagy civilizációnk eltűnik.  

folyt. köv.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://bunkonyilas.blog.hu/api/trackback/id/tr394772868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.