Gyilkosság, bőrszín, halálbüntetés.
Emberi jogok meg minden.

    Bár puszipajtások nem voltunk sosem, ez nyilvánvaló, de azért szegről-végről (és később az enigmatikus decsi gróf révén is) ismertük egymást. Középiskolában a srácokkal gyakorta előszeretettel pihentettük rajta megfáradt tekintetünket, egy páran talán bele is voltunk esve, amit persze szépen sorban kinőttünk idővel. Örökérvényű mementót egy punkbandában játszó haverunk átköltése szerzett neki koncerten még Zugban, azóta is megmosolyogtuk az ominózus számot. Mostanáig.

   Mint azt mostanra talán már az ország legeldugottabb sarkában is tudja mindenki, Bándy Katát nyolcadikán hajnalban állat módjára megerőszakolták, megkínozták, majd megfojtották. (A sors furcsa fintora, hogy az eset időpontjában pont tanyabulin voltunk, még föl is emlegettük szegényt.) Amivel foglalkozni szeretnék tényleg csak pár rövid sor erejéig, az az esettel kapcsolatos példátlan médiavisszhang. Ami persze lehet az embernek visszatetsző, ez szíve joga, amíg azt viszonylag konszolidáltan fogalmazza meg (megint mások jót vihorásztak az eltűnése kapcsán).

   Az ügy fejleményeit illetően két érdekes motívumot szeretnék megemlíteni. Egyrészt bőven mielőtt a holttest meglett volna, már nagyon sok fórumon beindult a cigányozás. Ami egy szép új világban, egy olajozottan működő modern, nyugatos demokratúrában bizonyára sokaknál okkal verné ki a biztosítékot (kegyeleti okokból, tegyük hozzá jogosan, ki is verte). Csakhogy idehaza a doktrína még nem ülepedett le olyan alaposan a koponyák mélyére, hogy az a statisztikákat vagy a hétköznapi valóság keserves tapasztalatait elhomályosíthatná; harcos balliberálisaink legnagyobb bánatára. (Arra, hogy a jogvédő aktivista egy tipikusan hegyoldali luxusvillák tetőterében tenyésző szociológus fajta, most ne térjünk ki külön.) Otthon annak idején még komolyan megszóltak érte, mostanra viszont versenyt tippelünk egy-egy bűnügyi hír hallatán, amikor az emberben összeáll a cselekmény illetve az arról asszociálható elkövetői stílus, hogy ez úgy vajon mégis ki fia-borjaira lehetne jellemző? Tízből kilencszer be is jön. És valahogy sosem a Magyar Gárda. Ronda, gonosz, utálatos rasszista létemre most sem tudtam elhessegetni a makacs gyanút, és hát ugye mit ad Isten.

   A második motívum egyenes folyománya az elsőnek. A gyilkosság már önmagában vérgőzös indulatokat horgasztott, erre a tűzre csak olajként érkezett a megkerült tettes, annak jellemével és faji-etnikai sajátosságaival együtt. A közép- és a széljobb azonnal zászlajára tűzte az esetet, de érdekes módon először kisgazda-, majd fideszes körökből hangzott el komolyan az ötlet, hogy különleges esetekben vissza kellene állítani a halálbüntetést. Amivel teljes joggal egyet is lehet érteni; ám kapaszkodjunk meg, bár talán nem is kell, hiszen nem meglepő: a balközép média, kezdve a Népszaván át a viszonylag független HVG-n keresztül (hajaj!) s tovább (de még a jobbközép Mandíner se maradt ki a sorból), meghallva az össznépi felháborodást s lépést tartva az idők szavával, azonnal ugrott, hogy az alapvető európai és demokratikus értékeket magasba emelve óvó szárnya alá vonja, élethez és biztonsághoz való jogaiban megerősítse - a gyilkost (és pereputtyát, akik máris rettegnek). (És persze megkezdődött az ilyenkor várható kínos magyarázkodás is, hogy jó, persze, most itt megint roma elkövetővel van dolgunk, de most azért ne a romákon csattanjon az ostor, hogy a bőrszín alapján ne általánosítsunk, a romák nem olyanok, azok többségében rendes emberek, csak most kivételesen becsúszott egy ilyen, meg különben is a kivétel erősíti a szabályt, kivétel pedig tudjuk, van bőven, úgy 80%, tehát a romák annál inkább se olyanok, sőt.)

   Amennyiben nem változik semmi, ez az ürge is vígan elhesszel majd egy jó húsz évet legjobb esetben, aztán kijön, és folytatja ugyanott, ahol most abbahagyta. Hiszen - megteheti. Még talán majd hős is lesz belőle. És hány ilyen mászkál még szabadon...   Az országos vicsorgás és lincshangulat, valamint ennek meglovagolása nyilvánvalóan nem hozhatja vissza a Katát. Azonban a tétlenség, a nemcselekvés, a letagadás és a maszatolás még sok-sok ehhez hasonló tragédiának lehet garantáltan a melegágya. Volna persze köztes megoldás is, csak arra se keret nincsen, se a fokozott rendőri jelenlét ötlete nem túl népszerű manapság, merthogy Viktatúra, meg Orbán-csendőrség, meg kattogó marhavagon-kerekek, meg minden. A halálbüntetéssel is ugye most az lenne a baj, hogy aki visszasírja, az maga is gyilkolni akar, és a gyilkolás további gyilkosságot szül (drága feleim, ilyen és hasonló bölcsességekkel szíveskedjenek az elkövetőt és annak köreit boldogítani!); továbbá mi van, ha valakit ártatlanul végeznek ki. Érdekes, '89 előtt nem voltak ilyen aggályaik. Emellett jönnek még teológiai maszlaggal is, illetve hogy ahol van halálbüntetés, ott sincs kevesebb gyilkosság. Márpedig sajnos ma vannak már olyan területei az országnak, ahol egyszerűen élhetetlen állapotok válnak meghatározóvá, hacsak középkori, barbár eszközökhöz és drákói szigorhoz nem találunk nyúlni. Szemet szemért, fogat fogért, életet életért, ha máshogy nem megy. Bizonyos helyeken csak ezek jelenthetnének bármiféle visszatartó erőt. De az olyan európaiatlan.

   Azért a tisztesség úgy kívánja, hogy vonjunk már egy mérleget itt a végén.

   Péntek Lászlónak eztán joga lesz:

• biztonsághoz
• fűtött fedélhez
• meleg ételhez
• konditeremhez
• tévéhez
• könyvtárhoz
• szakkörökhöz
• továbbtanuláshoz, szakmához

   Mindezt biztosítani az adófizetők havi 320 ezer forintjába kerül.

   Katának ezzel szemben nem volt joga:

• megválasztani szexuális partnerét
• élni